Méregtelenítés nyirokmasszázzsal, a saját otthonodban
Fáradékony, ideges, kimerült vagy, és semmi sem segít? Próbáld ki a nyirokmasszázst, és ismét teli leszel energiával!


Néhány hónapja szokatlanul fáradékony és ingerlékeny lettem, miközben fizikailag sem bírtam úgy a strapát, mint előtte. Kivizsgáltattam magam, de semmit sem találtak. A háziorvosom azt javasolta, hogy szedjek étrend-kiegészítőket, ám hiába kezdtem komoly vitaminkúrába, az sem segített.
Ekkor adta azt az ötletet egy barátom, hogy próbálkozzak nyirokmasszázzsal. Ugyanis szerinte nem pusztán a vitaminhiány áll a háttérben, hanem a szervezetem telítődhetett a méreganyagokkal. Ez okozza a kimerültséget, ami bizonyára megszűnik majd, ha a testemben lévő méreganyagok eltávoznak. A barátom nemrég talált egy megbízható masszőrt Budapesten, aki többféle masszázst is végez - például talp-, gyógy-, szegmens-, kötőszöveti és kismama masszázst, reflexológiai lábmasszázst, fej-, nyak- és vállmasszázst -, és nyirokmasszázst.
A nyirokmasszázsban talán az a legkülönlegesebb, hogy a szervezet védekezőképességét erősíti meg. Hiszen a nyirokrendszer a szervezet méregtelenítő csatornarendszere, amit a nyirokmasszázzsal „magasabb fokozatba" kapcsolhatunk. Ráadásul a nyirokmasszázs segítségével olyan méreganyagok is kiürülnek a testből, amelyek más úton nem, vagy csak nehezen és hosszú idő alatt távoznának.
Miután a barátom javaslatára én is kipróbáltam a nyirokmasszázst, néhány hét után kezdtem érezni, hogy jobban vagyok. Ehhez az is hozzájárul szerintem, hogy a masszőr, akit javasolt okleveles, regisztrált gyógymasszőr, megbízható, hozzáértő és alapos munkát végez. Ráadásul házhoz is kijön, ami sokkal kényelmesebb, mintha nekem kéne elmennem a rendelőjébe. De ami ennél is fontosabb, kevesen tudják, hogy az otthoni masszázs jóval hatékonyabb, mivel a kezelés után az ember azonnal átadhatja magát a pihenésnek. Ilyenkor a masszázs gyógyító hatása sokkal erőteljesebben érvényesül, mint amikor az ügyfél még hazautazik a rendelőből.
Szóval én csak azt mondhatom, hogy nagyon jó ötlet volt kipróbálni a nyirokmasszázst. Fáradékonyság, kimerültség, rossz közérzet esetén melegen ajánlom, de akinek nincs semmi panasza, annak is olyan feltöltődést nyújt, ami semmi máshoz nem hasonlítható.
Weboldal címe: www.masszazsotthon.eu/
SZÓLJ HOZZÁ EHHEZ A TIPPHEZ!
TOVÁBBI MASSZÁZS, MASSZŐR TIPPEK
Digitális röntgen a fogászatban

A röntgennel mélyrehatóan és pontosan megállapítható a fogak állapota, így a beavatkozást csak ott szükséges elvégezni, ahol valóban szükség van rá. Lássuk, hogy is működik a modern, digitális fogászati CT , illetve röntgen!
Mondjon búcsút a csípőfájdalomnak!

A térdfájdalom mellett gyakori a csípőfájdalom időskori megjelenése is. Ez tünete lehet a csípőízület kopásának, sérülésének vagy combfejelhalásnak, mely esetén csípőprotézis beültetése szükséges.
Algákkal teljes az élet

Az emberek ősidők óta fogyasztanak algákat a betegségek megelőzésének és a hatékony egészségmegőrzés céljából. A 2000-es években a természetgyógyászat újra felfedezte, és alga kapszula formába sűrítette az ősi tudást.
Az ízületek védelmében

Világszerte rengeteg ember életét keseríti meg az ízületi porckopás, pedig némi odafigyeléssel enyhíthetők lennének a mozgáskorlátozottsághoz vezető artrózis tünetei.
Lúgosítsak, ne lúgosítsak?

Az első reakcióm a lúgosításra egy „ráérek arra még” legyintés volt. Mert bizony talpán legyen az ember, aki erre a kérdésre határozott igennel, vagy nemmel tud válaszolni! A döntésben az interneten elburjánzó tartalmak sem segítenek. Az egyik azt mondja: „Egyénenként változhat a sav-bázis egyensúly”; mire a másik: „Ha elegendő savanyú káposztát eszel, a lúgosítás többé neked sem okozhat problémát!”